Szép napot, újra itt! :)
(Az előző bejegyzésem már valamikor december 10-15 között elkészült, csak elfelejtettem élesíteni xD )
Sőt azt is tudom, hogy ezzel az év végi visszatekintővel is le vagyok maradva minimum 6 nappal, ami azért következett be, mert 2013 utolsó hetében nagy elutazásban voltam, kicsit kikapcsolódtam, hogy jobban induljon az új év!
Nade akkor lássuk csak, mi örtént velem tavaly. Ismét hoztam a formámat, az ingadozó életemmel, egyszer a csúcson, egyszer a mélyben de ezek a mocsok liften nincs ajtónyitó gomb, hogy kiszálhassak végre...
Hatalmas lelkesedéssel kezdtem bele szinte mindenbe, aztán a nagy igyekvésből, akarásból, egy hatalmas semmi lett és dugába dőlt az összes tervem, célkitűzésem. A fogadalmaimból is szinte semmit sem sikerült igazából beteljesítenem, csak részsikereim voltak, vannak.
Ugyanakkor hogy egy picit kitérjek a jó dolgokra is, mert ez a lényeg.
A barátnak nevezett valakik szépen fokozatosan lemorzsolódtak és ténylegesen csak az igazi barátok maradtak meg, akik nagyon kevesen vannak, de inkább legyenek kevesen, akikben 100%-ban megbízok, mint 100an olyanok, akik felől alig érzek bizalmat és viszont is.
22 éves koromra lett egy apám, az igazi, a vérszerinti, akivel olyan szinten hasonlítunk egymásra, mint 2 tojás, kiváncsi vagyok hogyan alakul a továbbiakban a kapcsolatunk, ami persze nem csak rajtam múlik, mindenesetre én mindent emg fogok tenni, hogy pozitív maradjon a helyzet köztünk.
Megismerkedtem egy lánnyal így év végére, akit megszerettem igazán szívből, erre kitér az előző bejegyzésem is.
Ebből az egész beleszerelmesedésből majd még úgyis kiderül mi lesz igazából, de ha nemet is mond úgy érzem, érdemes volt őt megismerni, megszeretni, még ha viszonzatlan is lesz az érzés.
Idén nincsen se írásban, se szóban megfogalmazott fogadalomcsomag (, úgy döntöttem, hogy megtartom gondolati és cselekvés síkon a dolgokat, kíváncsi vagyok mire jutok majd így az új évben, mindenesetre bizakodva megyek az új év elé, amiből már el is telt majdnem 6 nap...
Életünk során ekerülhetetlen, hogy emberekkel sodorjon össze a szél minket. Valamikor ez jó is lehet, de rossz is (bár lehet csak felfogás kérdése az egész). Egy bizonyos kezdek, rájönni, hogy mindenkitől lehet tanulni valami újat, olyan embertől tanulhatsz meg szeretni újra, akinek van elég problémája az életével, mégis nyíltan vállalja azt és keresi, hogyan vállhatna szerethetővé. Csak ezzel az a gond, hogy amíg magunkkat nem szeretjük, hogyan várhatjuk el mástól, hogy szeressen minket... Emellett olyan "barátok" által sodródhatsz hatalmas bajba, akiről azt gondoltad, hogy sosem lesz nézeteltérésetek, nemhogy még komolyabb rendészeti ügyetek...
A barátok elenségekké, ellenfelekké válhatnak, olyan lányba szerethetsz bele pillanatok alatt, akiket hasonló rigmusokkal írtál volna le még pár évven, hónappal ezelőtt - soha még bottal se - mert találtálk valami számodra súlyos hibát benne... Aztán egyszer csak jön valaki, aki hoz magával egy érzés, egy érzelemcsokrot és bumm felülír mindent, amit előtte gondoltál a világról, az életedről, az emberekről, családodról és legfőképpen magadról és a tetteidről. Mindössze azért, mert megérzed az őszinte szeretetét, ami tényleg a szívéből jön, szinte teljesen idegen vagy neki, mégis megnyílik előttted, bizalommal, szeretettel fordul feléd, pedig ő az az ember, aki bezárkózhatna, sőt azt is állítja magáról, hogy ő egy bezárkózó, visszahúzódó ember, de mégis kitárulkozik előtted és önmagát adja. Találsz egy olyan embert, aki illik hozzád, szinte zükörképed belsőleg, az elethez való hozzáállásával.
Közben bizonyos információk miatt arra jössz rá, hogy olyan emberbe rúgtál bele egész életedben, aki nem tehet róla, hogy olyan lett amilyen, mert részben tehetetlen a sorsát illetően, ebből kifolyólag mások tették olyanná amilyenné vált... Ahelyett, hogy erősítették volna, feledzették volna az élethez, mindentől óvták, védték, aztán majd ha ez a védelem meg fog szűnni ott lesz a pofáraesés, amikor egyedül kell majd a mások által az élete köré épített várfalat újraépíteni.
