Szia...
Mit is mondhatnék... Hiányzol...
Szokták mondani, hogy az emberek csak akkor értékelik igazán az életük részét képező személyeket, tárgyakat, eseményeket, élményeket, ha már elveszítették őket... Veled sajnos pontosan ez a helyzet... Életedben ném értékeltelk igazán, sőt mi több lehet, hogy inkább leértékeltelek, csak azért mert szinte soha nem értettél velem egyet... Sok vita, veszekedés volt köztünk, de utólag beláttam, hogy csak jót akartál nekem, de most már kicsit (nagyon) megkésve jutottam el ezekhez a válaszokhoz... Viszont nincs idő megállni, menni kell tovább, emrt az élet nem állhat meg. Te elmentél, én viszont még fiatal vagyok és még sokmindent meg kell tennem, még az utam elején járok érzem. Azt szeretném elérni, hogy amikor újra találkozunk (mert találkozni fogunk még), akkor büszke lehess rám, bár azt is tudom, hogy valahol itt vagy és titokban vigyázol ránk, szóval te látod minden lépésünket, mi viszont már nem láthatjuk a reakcióidat ezekre a lépésekre... Így biztosan pontosan tudod, hogy mit műveltem ebben az elmúlt egy évben, így ezeket most nem írom le neked, de azt tudnod kell, hogy bnem igazán vagyok megelégedve magammal, de ez csak erőt ad, hogy tovább folytassam amit elkezdtem. Csak annyit kérek tőled, hogy figyelj tovább és megígérem, hogy igyekszem a lehető legjobb oldalamat mutatni, de ez nem csak egy álca lesz, hanem aki/ami ténylegesen vagyok...
NYUGODJ BÉKÉBEN DRÁGA NAGYMAMÁM! (1950. 01. 30 - 2013.04.15)
